Ifjú László
Halhatatlan szerelem
Még mielőtt
a világ elkezdődött,
ismertük egymást.
A SEMMI sem választott
el egymástól: EGYben
LÉTeztünk - s aztán
egységből születtünk
le a kétségbe...
Kettéhasadt a lélek,
s a kettőből végtelen lett.
Illúzió, mi elválaszt bennünket -
Vörösfonál köti össze életünket.
Megszámlálhatatlan
kereső indult útjára,
megannyi hősszerelmes vándor.
Volt, kiből üstökös lett,
másokból napvilágott látott
csillagok; bolygók, holdak,
meteoritok. Mi más is lehettem?
Egy csavargó kométa kalandor,
világlátott konkvisztádor!
Jártam a csillagrendszereket,
bolondítottam a tüneményeket...
Egy kis csillag tündökölt
a galaxis szélén, ki
kedvesen rám ragyogott.
Visszajártam hozzá,
elbűvölt melege, fénye.
Szemet vetettem
Isten szerelmére...
Bizony több kérő is akadt,
körüllegyeskedték a planéták,
csapták neki a napszelet,
ostromozták kiszemeltemet.
Haragomban egy égitestbe csapódtam,
féltékenyen s csalódottan.
A teremtő sóhajtott egyet
s a világ két szegletére
szórt szét minket.
"Ne búslakodj, megtalálod hamar
szerelmed, ha megszereted Istened -
SZÍVadó-vevőd jelzi másik feled."
Ám a messzeségben
összegubancolódott
a lélekfonál, több milliárd
évnyi várakozás várt reám...
* * * * *
...egy kis ékszerdoboz
úszkál a Tejútban - "valaki"
beleejtette... S ebben az
ékszerdobozban zenél
az én egyetlenem: muzsikus balerina.
Földi csillag lettél, érinthetetlen ikon.
Huszonegy grammnyi báj, mi megigézet,
egy lélekzetnyi lehelet...
Életeken át kerestelek,
kutattalak kontinenseken, korokon át,
de most végre megleltelek!
Szemedben látom volt csillagrendszered...
Száz meg száz emberöltőn nyúztam
hús-vér ruhámat, bogoztam ki
lélekfonalamat. Köztünk az óceán
s bábeli zűrzavar már nem lehet akadály...
Számtalan vallás mögé bújsz, Istenem,
de kérlek, ne csapd be földöntúli szerelmem...
Egy öröklét az EGYüttLÉTbe visszatérés,
gyémántba vágott fejsze a beteljesülés.
Ugye, egyszer én is csillag lehetek?
Talán fantazmagóriát kergetek. De tudom,
egyszer együtt leszünk a csillagporban...
2015. október 2.