Ifjú László

Meditáció

Kényelmesen elhelyezkedek, szemem lecsukom.

Kizártam a külvilágot, rajta vagyok utamon.

Fejemben a sötétség csak úgy árad,

teljes átéléssel mormolom a mantrámat:

Om mani padme hum, Om mani padme hum...

Körbe vesz a csend, a misztikum.

Egy vagyok az univerzummal, árad a bősége,

én vagyok a végtelen szeretet s béke!

Én vagyok a fény az éjszakában, a dalai láma, őszentsége...

Nem gondolok a rózsaszín elefántra,

nem gondolok a csekkekre,

nem gondolok a villamosról a csinos lányra...

Nincs több gondolatom, nincsenek már érzéseim,

a semmiben lebegek - Vagyok. (gondolom) Nincsenek kétségeim.

(Viszket az orrom, most megvakarjam vagy ne vakarjam?)

Nem vagyok olyan ostoba, hogy meditációmat megzavarjam...

Látom a fényt - hívogat - azt hiszem, megvilágosodtam...

(Csak anya volt, felkapcsolta a lámpát.) Szemembe ragyog. 

A dühtől mindjárt felrobbanok! Hagyjál békén! Meditálok!

                  

*   *   *

Eközben egy messzi messzi tájon, megszűnt a töprengés.

Leül egy szerzetes, kiüríti az elméjét és...

 ...semmi.

2015. május 7.